A férfi vidéken nőtt fel, távol a magamutogató sznob világtól, elszigetelve gyógyszerész édesapja idős emberek és régiségek iránti vonzódásának bűvkörében. Tőle tanulta meg, vagy inkább vált természetessé számára a másokkal szembeni tisztelet és a régmúlt értékének becsülése. Pályája szinte elrendeltetett volt, céljai gyermekkorától kezdve megkérdőjelezhetetlenül sodorták jelenlegi szenvedélye felé. Munkáját mindig lelkesen végezte, szaktudása fiatal kora ellenére széles körben elismert volt.
Korán függetlenítette magát és a fővárosba költözött. Munkamorálja emberfeletti volt, lehetetlen időbeosztással, amit sokan nem értettek meg, kicsit különcnek tartották. De őt ez a legkevésbé sem zavarta, másnak, többnek érezte magát embertársaitól.  Ennek ellenére viselkedésében soha nem volt semmi fennhéjázó vagy lenéző ítélkezés. A maga útját járta.
Élete akkor teljesedett ki, mikor ráakadt arra a házra, ahol most él. Érdekes, zegzugos kis porfészek volt, rajta kívül mások nem láttak benne fantáziát, de ő az első pillanatban beleszeretett, a hely szelleme magával ragadta, és soha többé nem engedte el.
Folyamatosan alakította környezetét, falakat bontott el hirtelen felindulásból, kádat álmodott hálószobájába, kertet emelt a házhoz tartozó kis betonfelületre, amit az ott lakók semmire sem tartottak.
Életéből semmi sem hiányzott. Még egy társ sem.  Boldogságát felületes gyorsasággal váltogatott alkalmi kapcsolataiban tökéletesen kiélte. Nem akart lelkileg kötődni senkihez, mert félt a fájdalomtól, és a hiány okozta magány érzésétől.
Látta apját apróvá zsugorodni az évek során, miután édesanyja korán eltávozott közülük. Róla homályos emlékeket őrzött, inkább csak elbeszélések, fényképek alapján alakult benne ki valamiféle érzés kapcsolatukról.
A másik nem képviselői számára szórakoztató, unaloműző eszközökké váltak, de sohasem sugallta ezt feléjük, hanem figyelemmel és tisztelettel bánt velük, de nem tervezett  közös jövőt. Talán az édesanyja szerető gondoskodásának hiánya, vagy annak a pótlása miatt erősen vonzódott azokhoz a nőkhöz, akiknek már volt gyermeke, mert úgy érezte, ők másként, teljesebben tudnak szeretni.
Vonzódása  inkább testi volt, ami a másik által adott szeretetben teljesedett ki, mintegy ellopva, kihasználva azokat, és  ennek ellenére -hogy ezt fontosnak tartotta- ő maga hasonló mély érzelem megélésére képtelen volt.
Eddig.
És most minden összezavarodott benne, boncolgatta az eseményeket, amik vele történtek, próbálta távolt tartani magától a zaklatott gondolatokat, amik még munkája közben is felvillantak. Ilyenkor hosszú percekre elmerengett, nem tudott a keze közt újraéledő tárgyakra koncentrálni, lelkesedését elvesztette, és ezt tragédiaként élte meg.
Féltett kényelmes világát olyan veszély fenyegette, amely ismeretlen volt számára, és amiből nem kért. Tudatosan akarta kiirtani magából ezeket a növekedésnek induló magvakat, amik konokul beleépülni látszódtak mindennapjaiba.
A boldogságtól nem félt, de elvesztésének gondolatától mindennél jobban.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.