Leparkolt egy közeli téren és a megadott címet kereste. Sietősre vette megkésett lépteit, de azért figyelmesen nézett körbe, mert ezt a városrészt nem ismerte. A többszintes szépen rendbehozott régi épületeket hatalmas boltíves átjárók fűzték félkörben láncra, levegőssé téve az egyébként sötét színű, komor házakat. Elegancia tükröződött az ablakokból, ahogy szépen redőzött nehéz függönyeikkel lenéztek rá. Keményített kalapos férfiakat képzelt mögéjük, opálossá öregedett drótszemüvegben, és szótlanságba burkolózott, de büszke tartású nőket, akik a háztartás és társasági élet vezetésének fortélyán kívül a gazdasági és politikai viszonyokkal is tisztában voltak, s kicsiny markukban sokkal nagyobb hatalmat tartottak, mint azt bárki is hitte volna sápadt, szerény arcukat látva...
Kicsit elmerengve csöngetett be a férfi házába és még mindig szárnyaló képzelete ösvényein járt, mikor az ajtó kitárult.
Reflexszerűen köszönt, elnézést kért a késés miatt -többször is- és önkéntelenül követte a férfit a konyhába, aki valami frissítőt emlegetett. A megrendelt, bekeretezett alkotást gondolkodás nélkül a falnak támasztotta, miközben tovább peregtek a múltról fantáziált képek lelki szemei előtt, de az első torkát égető korty az italból rögtön visszarángatta a valóságba. Hirtelen zavarba jött, pír lepte el, mint akinek bűnös gondolatai támadtak, és ez pikk- pakk napvilágot látott.
Ismét szabadkozott jelentős késése miatt -a vastag falú poharat forgatva kezében-, és nem tudott a férfi szemébe nézni, inkább az italt bámulta.
-Ne haragudjon, nem szoktam  whiskyt inni, de most talán jól is jön..., így a nap végén! A mai kicsit zűrösre sikeredett.- próbálta palástolni beszédével immár lángoló arcát, és menekülve tekintett az asztalon és a falakon sorakozó relikviák felé.
Valószínű a másik megérezhette, mert hirtelen elkezdett mesélni az őket körülvevő tárgyakról, hogy miként kerültek hozzá, munkája szeretetéről, és felajánlotta, hogy ha érdekli, körbevezeti a műhelyében, ahol mégtöbb különlegesség lapul.
Egy régen fehérre meszelt falú kanyargó lépcső vezetett le a pincébe, aminek hatalmas meglepetésekkel teli zugaiban felújításra szoruló bútorok, dísztárgyak, és még -atya ég- mi minden sorakozott. Egyik ámulatból esett át a másikba a sok -gyerekkori kósza emlékeket benne is felidéző- tárgy láttán, miközben a férfit hallgatva ráeszmélt, hogy eddig nem is nézte meg igazán annak arcát.
Mosolygós szemei apró, mély ráncokkal ajándékozták meg bőrét, amin látszott, hogy mostanában keveset ér a nap. Szája átlagos volt, szép ívű, hangja enyhén érces, és lendületesen fiatalos. Volt benne valami szokatlan. Arccsontja észrevehetően nem volt szimmetrikus, a jobb oldali markánsabb, erőteljesebb vonásokkal bírt és szigorú, katonásan rövidre nyírt haja ellenére is komolytalan, bohém ember benyomását keltette. Tagadhatatlanul vonzó jelenség. Többször azon vette észre magát, hogy  némi erőszakkal kell tekintetét lefejtenie a férfiról.
Visszatérve a konyhába elfogyasztották maradék italukat, s a poharak kérdezés nélkül ismét megteltek. Apránként a nő is feloldódott, kacagva, felhúzott lábait átkarolva társalgott, mikor beszélgető partnere jóval később rágyújtott, és a teraszajtót picit kinyitotta.
- Van kertje?!- csodálkozott felfedezve a zöld fűtengert a résen át, és felállt az asztal mellől.
Látta a férfi szemében a huncut csillogást kételkedő hangja hallatán, mielőtt az ajtó kitárulva felfedte volna rejtett titkát.
- Hát ez...?
Csak ennyit tudott elcsukló hangján kipréselni magából, mert a látvány elkápráztatta.
A kis kertet körbefonó házak mögül még látni lehetett a nap lenyugvó sugarait, ahogy utat törnek maguknak a bárnyfelhők felé. A fű szokatlan hirtelen zöld színe hívogató bársony puhaságával arra késztette, hogy színes szatén szalagos vidám papucsából kibújjon, és meztelen talppal lépkedjen ki a kertbe. Rózsaszín virágok bújtak meg pár nagyobb szikla tövében, és egy hatalmas, magasan lecsupaszított törzsű fa lombkoronája omlott védelmezően a kert fölé. Enyhe szellő mozgatta meg a leveleket, és ez elégedett mosolyt csalt a nő arcára, miközben feje felett nézte azok és az kék ég színes kavargó küzdelmét.
Ez egy álom! -gondolta. A pince is nagy hatással volt rá, a kert pedig egyenesen elbűvölte, a férfiról nem is beszélve. Tetszett annak titokzatossága, érzékenységről tanúskodó figyelmessége, és az a nyers erő, amit az elmúlt pár órában egyre inkább érzett. Megbolondultam!- rázta meg a fejét, és visszafordult, hogy hangot adjon elismerésének a kerttel kapcsolatban, de még jobban összezavarodott, mert egyedül volt.
Tétován lépkedett vissza a konyhába, ahol a férfit mélyeket lélegezve - homlokával a falnak támaszkodva- találta. Ujjaival óvatosan megérintette vállát, és megszeppenve kérdezte tőle:
- Valami baj van?
Először nem is mozdult. A nő aggódni kezdett,kicsit közelebb lépett.
- Segíthetek?
- Talán -érkezett a rekedt válasz, aminek hatására száguldozni kezdett ereiben a vér.
A férfi továbbra is a falnak támaszkodva fordult meg, és lázas tekintetéből kimondatlan szavak sugároztak: Most még elléphetsz, ha akarsz...

De ő nem tette.



 

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.